Újra itthon. A tegnapi nap nem volt egyszerű, apám, a hős, levezetett ezernégyszáz istentujahány kilómétert, úgy, hogy két nappal azelőtt épp így megtette. Persze azt mondta, hogy felváltva vezetünk majd, hiszen mindhármunknak van jogsija. Persze nem hagyta, hogy vezessünk, de nem baj, én úgyis kényelmesebb vagyok annál, semhogy erősködjek, a nővérem mögött meg senki sem akart meghalni. (muhaha.) Mivel rengeteg időnk volt és verőfényes napsütés, Reimsben megnéztük a katedrálist. Szép. Nem fényképeztem le, de rajta van akármelyik képeslapon, meg benne van az internetben is, például.

3 óránként szépen megálltunk, és mondjuk 9 óra elteltével kezdett elfogyni a türelmünk. Az idővel mákunk volt, cswak egy szakasz volt, ahol majdnem meghaltunk, ott is csak azért, mert azzal szórakoztattam őket, hogy 3 percenként bejelentettem, hogy fázik a lábam, mert szerintem vizes a cipőm, erre apám elkezdett mindent megnyomkodni, hogy ne fázzon, persze hátra semmi sem fúj, (ezért is ültem oda,) de csak egy másodpercre tekintett le és ez elég volt arra, hogy ne tűnjön fel neki egészen időben, hogy az előttünk haladó autó és közöttünk jelentősen csökken a távolság, mivel azok ötvennel haladnak, ketten, a német autópálya közepén. De persze nem haltunk meg, mert apám néha hős még most is, satufék, de alap, hogy nem a bólintós, hanem annyi, hogy ne menjünk bele, amíg mellémanőverez. Fasza volt :) Utána megbeszéltük, hogy ki mit látott. Részemről én csak annyira emlékeztem, hogy a kormányt nézem, ami jobbra-balra mozog, és az megy a fejemben, hogy "baaaaaszkiiii :O", a nővérem szerint világított a féklámpa, (szerintem nem voltak kivilágítva), apám pedig figyelte, hogy elférjen mellettünk a mögülünk százhatvannal érkező béemvé. Mi azt is észrevettük, hogy apám második mozdulata az volt, hogy benyomta a vészvillogót. Ő nem, ezért meg is kérdezte nővéremet, hogy ő volt-e. Rákenról. :)

Az első kilenc órát bárgyú mosollyal az arcomon álom és ébrenlét között bólogatva töltöttem. Utána unatkoztam és zenét hallgattam. Aztán mikor azt is meguntam és sötét lett és olvasni sem lehetett, énekeltünk, mint gyerekkoromban. Az utolsó fél órában pedig olyan katasztrofális volt a helyzet, hogy unalmamban ideológiai vitába keveredtem apámmal az empátia értelméről. Persze ez hiba volt, mert meggyőzött, hogy nem csak az elképzeléseim marhaságok, hanem én is teljesen kuka vagyok. 16 diadalmas óra elteltével megérkeztünk, anyám hideg vacsorával várt minket és meleg szeretettel. Jó volt.

Párizs is jó volt, egyszer biztos visszamegyek. Van 5000 Ft lerepülhetőségem az eerfrancnál, vagy hol. Sok mindent láttam. Sok ígéretet kaptam, hogy nyáron feltétlenül találkozunk Magyarországon. Lék Balaton és Bjudöpeszt. Meg hot szpringz és Denjúb. Djőr és termöl vótör. Ez mind kell nekik, meg persze én. All the beauties of Hungary. Napersze. Stílusos voltam és nem köszöntem el senkitől, a buliból, ahol utoljára mulattam, részegen és szó nélkül szöktem meg. (Bocs bébi a részeg smsért meg msnért, de úgyis jót mulattál.) Most pedig remegve várom a következményeket, kíváncsian figyelem, hogy vajon a régi életem visszafogad-e még. Meg hogy én visszafogadom-e. De ez már egy másik történet.

Amikor még fiatal voltam egyszerűbb volt tájékozódni az emberek között. A rebellis kis köcsögök hosszú hajat növesztettek, vagy kopasz fejet borotváltattak és bakancsot húztak. Messziről ki lehetett szúrni, hogyha valaki valamit akart közölni a külvilággal, ami ismerjük el, hasznos. Abba nem megyek bele, hogy megfejtsem, ez az üzenet pontosan miben állt, de annyit mindenképp megállapíthatunk, hogy olyannyira el akarták mondani, hogy az egész kinézetüket alárendelték, mert megtehették.

Ezek a rebellis kis köcsögök mostanra ostoba f*szok lettek. Öltönybe bújtak, de legalábbis normális ruhába, hajat vágattak/növesztettek, nekem pedig néha percekbe, de van, hogy órákba telik, mire rájövök, hogy itt valami nem stimmel. Mondjuk mikor derült égből villámcsapásként elkezdenek zsidózni, feketézni, arról beszélni, hogy az ország mekkora szarban van és bezzeg mikor még pontpontpont ésatöbbi. Ez valahogy nem kóser. Jobban szerettem, mikor előre láttam, mire készüljek.

Bírom mikor társadalmi-életet élni jönnek könyvtárba az emberek. Persze, hogy igazából csak irigykedem, hogy épp nincs társaságom, még inkább, meg azért, mert az ő dolguk láthatólag még várhat. Az enyém kivételesen nem, ezért blogolok a könyvtárból. Mindenesetre a néhány röhögcsélősnek köszönhetően jönnek tanulni a többiek füldugóval. Még csak nem is a zenére gondolok, hanem a klasszik színes füldugóra, amit a jómunkásemberek arra használnak, hogy ne süketüljenek meg a gépek zajától. A mai fun-fact az, hogy ezek a munkavédelmi füldugóg arra találtattak ki, hogy a gépzajt kiszűrjék, az emberi beszédhangot viszont ne, egyrészt így ha kiáltanak, hogy "Vigyázzá' Józsi!" akkor meghallod, másrészt pedig nem kell a koszos munkáskézzel a füledben turkálni. Reggel beteszed, este kiveszed. Jó, mi? *

*Persze az is lehet, hogy feltalálták a suttogás elleni füldugót is már. Ha létezik, kérek.

Amikor hazajöttem, az első dolgok között volt inni egy gólyaváras kávét. Emlékeimben tökéletes kávéként élt, nyilván a tejeskávé, nem a fekete, a kávé a tej és a tejhab tökéletes aránya és a kávé tökéletes íze, kevés mézzel, hogy értelmet adjak a méhek létének. Órák előtt, között és után a legjobb dolog, ami az egyetem közelében fellelhető. De akkor csalódnom kellett. Nem is volt olyan finom. Én jobbat csinálok.

Viszont ma, szigorlat után elmentem a nagy havazásban egy kávéért és megint ugyanolyan volt, mint régen. A kávé. Úgy látszik ez is olyan dolog, amiért meg kell dolgozni előbb. Megint bizonyítást nyert a tétel, hogy semmi sem jó, ami ingyen van.

Ma olyat tanultam, lehet Buddha leszek. El tudom hinni, eddig is sejtettem, és ha így nézem a dolgokat, sok minden értelmet nyer. Azért osztom meg így, válogatatlanul, mert azt képzelem, másnak is jó lehet, de nem akarom eldönteni, hogy kinek. Szóval az van, hogy tanítunk és tanulunk. Ez minden. Ezért futunk bele emberekbe. Van, hogy csak ők tanulnak, van, hogy csak mi. Van minden. De ez visz rendszert az egészbe. Ha a tanítás-tanulás véget ért, szétválnak útjaink. Ilyesformán a szerelem is csak akkor fáj, ha nem ismerjük be, hogy vége és nem vagyunk hajlandóak elengedni. De előfordulhat, hogy ezzel még vitatkozni fogok, majd akkor emlékeztessetek. Nagyon rosszul emlékszem régi dolgokra.

De most ettől vagyok lefagyva. Jó, hogy megtudtam. Remélem nem kell majd a lényeget késsel lehámozni a vallásról.

Megint új dolgok felfedezésére hajtottam magam. Ma Krisnáról kutattam egy kicsit. Nagyon sok szép tana van neki is, és van, amivel tök egyetértek, meg bárcsak mértéktartó lennék és ne szeretném a húst, nem azért mert az vagyok, amit megeszem, vagy mert szegény bocik, hanem mert tegyük fel, hogy tényleg unalmas mindig a "rizs hussal".

Szóval ők sem szarral gurítanak, mindenre van kész válaszuk, ez valami csodálatos. Eddig csak a kajájukat ismertem Szigetről, ami jobban meghajt, mint három nap szilvapálinkázás, de legalább ingyér' van. Most pedig már tudom, hogy "a védikus megközelítés szerint az univerzum különböző régióiban másféleképpen telik az idő. Például a négy földi korszak együttes hosszának ezerszerese mindössze tizenkét órát tesz ki Brahmá, az univerzum „kivitelezőjének” életéből. Brahmá (a saját időszámítása szerint) száz évig él, halálakor az univerzum is megsemmisül. Ebből kiszámítható, hogy a földi időszámítás szerint az egész univerzum háromszáztizenegybillió-negyvenmilliárd éven keresztül létezik." Ekkora szám láttán fel kellett horkantanom a röhögéstől. Lehet, hogy igaz, köszi az infót. Ne fossatok 2012-től.

A másik dolog amit találtam és böki a csőrömet, az viszont nem fair. A mik a jelenlegi kor jellemzői kérdésre való válaszban pont azt találtam, amit sejtettem. Hogy elfordulunk a vallástól. Hogy nem szeretjük egymást. Hogy ez nem jó. "A jelenlegi korszak a Kali-yuga, amely négyszázharminckétezer év hosszúságú. Ebből eddig mindössze bő ötezer év telt el." A kor végére utáljuk meg egymást teljesen és fordulunk el a szentírástól végképp (nekem mindegy melyik szent írása), mert az elfordulás fokozatos. Ez azt jelenti, hogy bő ötezer évvel ezelőtt szerintük imádtunk még vmit, aztán egyre kevésbé, aztán kétezer éve jött Jézus, és felvirágzott a vallásosság néhánytíz évszázadra, ami nem is illik bele. Jól benézték, kéne valami körültekintőbb racionalizálás. Ez az egyik része.

A másik része a másik dolognak pedig az, hogy most, hogy mindenki utál mindenkit, legalábbis mivel háborúzunk ezt mondjuk, minden vallás azt mondja, hogy ez jellemző a korra. Nagy kaland. Ez olyan, mint a kisgyereknek azt mondani, hogy mivel most estél el és lezúztad a lábad, fájni fog. Tuti mindig ezt mondják, tuti ezt mondták bő ötezer évvel ezelőttnél korábban is. Tuti nem változik semmi.

Bárcsak tudnék hinni valamiben anélkül, hogy megkérdőjelezném.

 * for more info pls visit http://krisna.hu

Van, hogy feszít a rosszkedv és az egyetlen megoldás a sírás. Lehet sírós zenéket betenni, de van, hogy ez sem használ, mert túl nagy már az üresség. Ez pont olyan, mint mikor könyékig vagy már a szádban, de mégsem jön semmi.

Dani mindig borjúhússal eszi, mert azt mondja, annak van íze. Én pont emiatt az íz miatt utálom. Nem szeretem, ha a húsnak állatíze van. Viszont mikor mulatság után hazafelé, és eszünk valami gíroszt, valahogy csak meg kell kóstolnom az övét is mindig. Itt borjúból kérem.

Például én is, amikor egy indiai arccal ismerkedtem.

- Szóval tetszik Párizs?

- Aha.

- Régóta vagy itt? 

- Szeptembertől.

Kezdtem kifogyni.

- Szóval Indiából jöttél?

- Igen.

- És nincs honvágyad?

- Egy kicsi.

Utsó mentsvár:

- És hazamész Karácsonyra?

Persze nem csak én bakizom, ma másodszor történt meg, hogy előkerült a holnapi nemzeti ünnep téma, november 11, 1918, Armistice, vagyis a békekötés. Fingom nem volt, mi az.

- Mi, ti nálatok nem nemzeti ünnep?

- Németország oldalán? Mit ünnepeljünk?

Amúgy a mai estéből is könnyedén lehetne abszurd drámát írni. Ránkakadt egy csontrészeg nő és nem akart elengedni minket. Kérdeztem, mi történt, azt mondta, vannak napok, amik mások. Ezt a szót használta. Szerintem a férje veri és ma elszökött. De nem mesélte el, pedig kitartóan, mi több, bizalomgerjesztően igyekeztem hallgatni. Nagyon bizarr volt. Sosem tudom meg az igazi sztorit. Utáltam és szerettem a mai napot.

 * Ezen kívül találkoztam ma egy emberrel, aki úgy nevet, hogy "hahhaha". Ejtsd: hahhaha.

Van, aki okos és jófej. Van, aki nem okos és jófej. Van, aki okos és nem jófej és van, aki nem okos, nem jófej. Ilyesformán igaz-igaz-nincs összefüggés. Egy csomószor elfelejtem. Amikor valaki művelt, az mindig lenyűgöz, és még mindig meg szoktam lepődni, ha emellé akkora segg van az arca helyén, hogy csoda, hogy nem fingszagú a lehellete. Mindenesetre szeretem, ha valaki művelt. És mindig irigykedem is. Jó lenne, ha olyan művelt lennék, hogy megengedhessem magamnak, hogy segg nőjön az arcomra, de fogat akkor is mosnék.

Van egy dolog, amit mindig elfelejtek, pedig fontos: esélyt adni az idegeneknek arra, hogy megmutassák, nem is olyan idegen a természetük az enyémtől. Sokban hasonlítunk sokmindenkivel, csak néha ezt is elfelejtem. Mindig különbözni akarunk.

Az olasz lány azt mondta, hogy bárcsak olyan szeme lenne, mint az enyém. Erre én azt mondtam, bárcsak olyan szemem lenne, mint az övé. Azt mondta, beteg vagyok, én pedig ugyanezt róla gondolom. Tanulság ezúttal sincs.

Emlékeztek a régi fajta lapos nyalókára? Piros tutira volt, meg sárga is, több színre nem emlékszem, de arra igen, hogy a sárga is néha narancssárga lett, mert szanaszét vágta az ember nyelvét, ahogy ettük. De ha rágondolok, még most is összefut a nyál a számban.

Igen, a szakdolgozati címbejelentővel foglalkozom amúgy, nem, ma nincs iskola, majd 2 hét múlvától lesz csak, igen, ez furcsa, és igen, nekem a legjobb. (Egy-két dologtól eltekintve, persze.)

Épp a kultúrát kell definiálnom. Kis k-val, vagy naggyal, mert nem mindegy nekik, valaki már így definiálta, aszerint, hogy mit fed le. Ha civilizációt, (azok a dolgok amikre gondolunk, ha kultúráról beszélünk), akkor nagy K, ha minden mást, mint pl. viselkedést, akkor csak kicsi. Mivel még most sem tudom magamnak definiálni, hogy én mit értek alatta, olvasok. Szorgalmasan. De amikor ilyen szerzőbe fut bele az ember, hogy John Strange, akkor érzi, hogy vagy egy szemérmes magyar szerzővel van dolga, vagy pedig fantáziátlan pornósztárral. A kérdést akkor szeretném eldönteni, ha elolvastam, amit írt.

De előtte egy kis zoológia, ha nem így kell írni, akkor is állatokról lesz szó.

A képekből több következtetést is levonhatunk.

1, az állatok, úgy mint pl zebra, orrszarvú és víziló, alapvetően nem nagyon különböznek egymástól, ami a küllemüket illeti.

2, szeretnek szaporodni

3, vannak, amik csak szeretNÉnek, ilyen az orrszarvú, ami sajátos lábelrendezése miatt képtelen nemi életet élni

4, de alapvetően mindhárom kihalásra ítéltetett

5, szeretem a gumicukrot

6, nem paráználkodom.

- You know you're getting smarter tonight.

 - You know I'd rather be getting lucky.

Amikor a feneked jobban ugrál futás közben, mint a melled, épp itt az ideje rászokni.

Amúgy Lenny Kravitz él, és a Champs-Elyséen shoppingol Pinkkel, aki újabban afro-amerikai. Lenny pedig 165 cm magas. Ha valamelyik infó nem stimmel, hát akkor mégsem ők voltak azok.