Amikor hazajöttem, az első dolgok között volt inni egy gólyaváras kávét. Emlékeimben tökéletes kávéként élt, nyilván a tejeskávé, nem a fekete, a kávé a tej és a tejhab tökéletes aránya és a kávé tökéletes íze, kevés mézzel, hogy értelmet adjak a méhek létének. Órák előtt, között és után a legjobb dolog, ami az egyetem közelében fellelhető. De akkor csalódnom kellett. Nem is volt olyan finom. Én jobbat csinálok.

Viszont ma, szigorlat után elmentem a nagy havazásban egy kávéért és megint ugyanolyan volt, mint régen. A kávé. Úgy látszik ez is olyan dolog, amiért meg kell dolgozni előbb. Megint bizonyítást nyert a tétel, hogy semmi sem jó, ami ingyen van.

Most az volt, hogy zh-t írtunk, és a szemét Labó 0,3-mast adott rá, pedig én tök jónak éreztem. Aztán újat írtunk, és arra is csak 0,7-est kaptam, ééérted, még csak nem is 1-est. És nem értettem és mérges voltam és igazságtalannak éreztem.

Aztán egy másik részben a Mán fogta a kezemet az öreg kezével és úgy sétáltunk. Aztán azért egy kicsivel később csak kihúzta a kezét a kezemből. Nem kell nagy álomfejtőnek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, mit gondolok.