de amikor bementem a szupermárketbe, pittyegett a táskám. Mivel nem jött senki, hagytam a picsába, bár gondoltam rá, hogy kifelé jó lesz. Áldottam az eszem, hogy nálam van a blokk mindenhez. Aztán kifelé is pittyegett. A pénztáros furán nézett, de megint nem jött senki, ezért hagytam a picsába újfent és lassan elsétáltam. Akkor már elmentem gyógyszartárba is, befelé pittyegett, de mivel nem én voltam az egyetlen, a fiatalember, miután az előttem lévő nőről nem derítette ki, hogy mije szólaltatja meg a riasztót, hozzámlátott. Kedvesen.

-Honnan jöttél?

-...

-Anglia?

-Nem, Ma...

-Írország?

-Nem, Ma...

-Fenébe, aszittem. Szóval honnan?

-khm. Magyarországról.

-hm. Értem. És hogy tetszik Párizs? Drága, mi?

Ezután meg mernék esküdni rá, hogy egy apróbbat kacsintott, beengedett, és biztosított róla, hogy kifelé várni fog, hogy átkutasson. Az ajánlat visszautasíthatatlan volt. Kifelé is csipogtam, a srác rám uszította a másik srácot, az illedelmesen köszönt, belenézett a táskámba 1 méterről, majd meggyőzték egymást, hogy rendben van, úgyhogy mehetek.

Két dolog:

1. ha ilyen egyszerű, el kéne kezdenem lopni.

2. azt hiszem, a srác azt hiszi, hogy megvolt a napi jócselekedete, azzal, hogy eleresztette egy csóró kis balkánit. *

*Megjegyzem, hogy ezek után nem mertem nem venni semmit sem, úgyhogy most van kézkrémem, akciós volt, de akkor is drága, meg füldugóm, mert az meg kell. Tiszta hülye vagyok.

Mint tudjuk Jamie Oliver nekiállt évekkel ezelőtt megreformálni az egybesült királysági menzákat. Táplálékszükséglet-alapú étrendet állított össze, levette a napi menüről a sültkrumplit és jelezte, hogy a Turkey Twizzler nevű csodát hanyagolni kéne, aminek az lett a vége, hogy kitiltották a menzákról ezt az ételt.

Turkey Twizzlers - jám.

Hogy a reform vége mi lett, azt nem tudni, mindenesetre a Timesban megjelent cikk alapján elég vitatott az egész. Mintha a gyerekek nem annyira szeretnék a nem mű kaját, ott legalábbis. De én személy szerint, ha véleményem lehet, üdvözlöm a változást, hajrá, szívesen ennék most ott a menzán. Persze nem biztos, hogy 10 évvel ezelőtti ízléssel is így tennék.

Lényeg a lényeg, hogy itthon majd a Buday fogja elkezdeni a menzareformot. Ő nem akar olyan radikális változást, csak évi 50 új receptet bevezetni, aminek köszönhetően 4 év alatt összeállna egy olyan rend, ahol a gyerekek minden nap mást és jót ehetnek. A helyükben én ezt nem tenném, mert jó néha ugyanazt is enni. Ha jó. (Nagyon hiányzik a sülthusi rizzsel és meggymártással. Senki sem csinál olyan meggymártást, mint annak idején a Kazinczyban. Büdös volt a tálca és koszos volt a hely, rágó volt a szék alatt és nem volt szalvéta, kaja volt a falakon és egymás szájában ettünk, de... ez nagyon hiányzik!) Mindazonáltal örülök neki hogy itt is változtatnak, tegyék, ha tényleg nem lesz drágább, csak a konyhásnénikkel kell megküzdeni, ők kemény dió szerintem.

Az egészséges étkeztetést valóban érdemes lenne elkezdeni a menzán. Érvnek jelenleg azt hozzák fel, hogy sok gyerek szinte érintetlenül viszi vissza az ételt. De tény, hogy van egy bizonyos kor, amikor csak piszkálni szeretjük az ételt, ők pedig arra alapoznak, hogy azért van ez, mert az étel a rossz. De úgy emlékszem, hogy körülbelül 14 éves koromra (4 év alatt) megszerettem a menzakaját. Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy ez a szoktatásnak, vagy a koromnak volt-e köszönhető, de tény, hogy addigra szerettem a gombát is, amihez biztos, hogy nem ott szoktam hozzá. Mindegy, egy próbát megér. Hogy a gyerekek megegyék a menzai ebédet. Hogy elég energiájuk legyen szaladgálni, nőni, meg tanulni, ahogy érvel Buday, a nol cikke szerint. Szerintem meg van elég energiájuk, azért dagadtak. És szerintem Jamie legalább akkor nem volt dagadt, amikor elkezdte a reformálást. Most sem az asszem. A hitelesség jó. Csak a hitelesség... hiteles.