Bírom mikor társadalmi-életet élni jönnek könyvtárba az emberek. Persze, hogy igazából csak irigykedem, hogy épp nincs társaságom, még inkább, meg azért, mert az ő dolguk láthatólag még várhat. Az enyém kivételesen nem, ezért blogolok a könyvtárból. Mindenesetre a néhány röhögcsélősnek köszönhetően jönnek tanulni a többiek füldugóval. Még csak nem is a zenére gondolok, hanem a klasszik színes füldugóra, amit a jómunkásemberek arra használnak, hogy ne süketüljenek meg a gépek zajától. A mai fun-fact az, hogy ezek a munkavédelmi füldugóg arra találtattak ki, hogy a gépzajt kiszűrjék, az emberi beszédhangot viszont ne, egyrészt így ha kiáltanak, hogy "Vigyázzá' Józsi!" akkor meghallod, másrészt pedig nem kell a koszos munkáskézzel a füledben turkálni. Reggel beteszed, este kiveszed. Jó, mi? *

*Persze az is lehet, hogy feltalálták a suttogás elleni füldugót is már. Ha létezik, kérek.

Álmomban megettem egy túrórudit. Kicsi volt és egy kicsit olvadt, de mint tudjuk, az úgy is finom, persze annak, aki szereti. Nem is értem, hogy miért nem lopta el az ötletet a többi nép. Azt hiszik, hogy mert van nekik baklavájuk, crème bruléjük, brownie-juk vagy sajttortájuk, már nincs is mit hozzátenni. Pedig a túrórudinak mindig van hely.