Fura álmok megint

 2010.01.06. 07:30

Most az volt, hogy zh-t írtunk, és a szemét Labó 0,3-mast adott rá, pedig én tök jónak éreztem. Aztán újat írtunk, és arra is csak 0,7-est kaptam, ééérted, még csak nem is 1-est. És nem értettem és mérges voltam és igazságtalannak éreztem.

Aztán egy másik részben a Mán fogta a kezemet az öreg kezével és úgy sétáltunk. Aztán azért egy kicsivel később csak kihúzta a kezét a kezemből. Nem kell nagy álomfejtőnek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, mit gondolok.

Címkék: fura álmok

2009/10

 2010.01.04. 15:47

Tavaly szilveszterkor kétségbe voltam esve, hogy "Úristen, itt van 2010 és se férjem, se házam, se gyerekem, de még csak egy állásom sincs, menni kell osztálytalálkozóra és semmit sem tudok felmutatni!" Borzasztó érzés volt, megosztottam, és Linkóbalázs csak azt mondta, hogy semmi baj, mindnyájan voltunk már így, és kinevetett, aztán hozzátette, hogy reggel majd egész más színben látom a dolgokat. Nem értettem, ahogy azt sem, hogy hogy repülhetett így el az idő. Szörnyű. Aztán elmúlt az éjszaka és az alvás és a nappal és este lett és felkeltem, és kiderült, hogy csak 2009 van. Így nyertem tavaly egy évet, amit el sem vesztettem. Pedig kár lett volna kihagyni. Egyik nagy kedvenc lett, a zűrös kezdet után. Nehéz lesz überelni, de mindent túlélek.

Sehogy.

 

Amúgy móka volt, a hagyománnyal ellentétben el sem vesztem idén, de legalább belépőt sem vettem, egy hamis kolikártyát és egy doboz cigit veszítettem el és nem költöttem egy fillért sem a buliban, viszont mindig volt sör a kezemben, már amennyire emlékszem, és még valami zsíroskenyér is rémlik, amit a Petya lopott nekünk. Reggel fini volt tőle a szám.

Jövőre szervezni akarok egy sajátot, ahova mindenkit elhívok, akit akarok, hogy ott legyen, és ők is mindenkit elhívnak, akiket akarnak, hogy ott legyen, meg azok is jöhetnek, akiket csak kifelejtünk, de olyan nincs. Mint amilyet Barbiék csináltak idén. Biztos nem volt egyszerű.

Az a baj, hogy az idei móka is csak azért volt jó, mert semmit sem vártam tőle a végén.

Most ez.

 2009.12.25. 20:34

Férfi-női dolog

 2009.12.20. 12:36

Álmában szuperhős volt szuperképességekkel, át tudott menni a falakon, meg ilyenek. Álmomban ottfelejtettem a fagyimat (dinnye-csoki-marcipán) a fagyizóban és mivel már többször visszamentem dolgokért, nem mehettem vissza. Ez ilyen.

Címkék: lol fura álmok

Mosok, pánikolok és pakolok

 2009.12.15. 11:36

Kicsit fáj a torkom, alig várom a csütörtöki mókát, addig nem kéne lerobbanni, utána sem, de akkor már nem is fogok, úgy döntöttem, utolsó egész napom itt most és sok mindent kell még csinálni félek hogy nem érek a végére a központozás nem szórakoztató és örülök hogy megjavították a mosógéprendszert mert legalább nem kell koszos ruhákat hazavinnnem azt hiszem csak egy kicsi törölközőt viszek hogy spóroljak a hellyel elégnek kell lennie ha nem az akkor túl nagy vagyok ettem mandarint mert csak ezt találtam előbb legyen kész a mosás szárítás és útrakelek már bérletem sincs ami megnehezíti a közlekedést de még meglátom hogy legyen biztos veszek jegyet mert mindig félek bliccelni hátha most jön hátha most kell magyarázkodni pedig itt szinte sose mert ott vannak a kapuk és arra gondolok hogy meg sem érné olyan keveset tudnék arányaiban spórolni remélem nem felejtek itt semmit mert nem szeretek a dolgaim nélkül vagy mások dolgával bár azt csak mások miatt nem szeretem mindig utálok ilyen akármilyen cuccokat kérni pedig tudom hogy hülyeség de mindig egyből meg akarom hálálni és nem mindig lehet ami bosszantó. 17:55 ferihegy 2D.

 2009.12.14. 17:41

Sztem meglett. ha nem, akkor mindenki bekaphatja. rég nem írtam ilyen sikeresnek érzett vizsgát. olyan büszke vagyok magamra, hogy majdnem kiolvasztja a jóleső melegség a törékenyre fagyott fülemet.

és a Teremtő röhög a markába

 2009.12.14. 13:19

Tegnap elhatároztam, hogy ma nem bukom meg és mosok.

Meg fogok bukni nagy valószínűséggel, megint, de megtettem majdnem minden tőlem telhetőt. Ezért is mentem tegnap este kikapcsolódni multikulti társaságba és ezért nem emlékeztem reggel, hogy most akkor megettem-e a joghurtot, vagy nem. (Nem.)

Viszont a mosást összekészítettem, hétfő reggel, tökéletes, senki sem lesz, 2 óra alatt lezavarom az egészet és pakolhatok. De mint tudjuk, ember tervez... A vezérlőszar a mosógépkonyhában beszart és csak egy cetli lóg rajra, hogy elromlott. Pedig még örültem is, hogy sötét van benn, én vagyok az első, milyen szorgalmas vagyok. Lóf*szt.

Címkék: nyervogás

"Aztán hirtelen mérges lett..."

 2009.12.13. 00:00

Indiai sztorija. Besz*rtam a röhögéstől.

Szóval ő ilyen béke belül - béke kívül elgondolás híve, ami csak jót tehet az emberiségnek. Egy kicsit megfertőzött, de félek, hogy a hazatérés túl erős ellenszer.

Lényeg, hogy randizgatott egy lánnyal és egyszercsak felismerte, hogy ő ezt csak a szekszért teszi most, de nem volt rendben ezzel a dologgal. A hódítás viszont jól esett neki, ezért folytatta. Amikor oda jutott, úgy döntött, hogy ez nem fair, békét kell teremtenie magában újra, és vallott a lánynak.

A lány persze nagyon felhúzta magát ezen és nem volt béke se kívül, se belül. "Azt hiszem nem értett meg. Biztos mégsem sikerült kapcsolódnom hozzá."

Biztos.

Címkék: lol indiai lájk

Más nyelvek tükrében 2.

 2009.12.09. 13:39

Az indiai próbál összeszedni mindenféle nyelvből mindenféle kifejezéseket. Amikor együtt ebédeltünk, megkérdezte, hogy kívánunk jó étvágyat. Mondtam, hogy jó étvágyat! Nevetni kezdett és azt mondta, ezt könnyű lesz megjegyezni, mert úgy hangzik, mint you are idiot! (A nyelvtanon való lovaglásnak most nincs helye.) Legközelebb mikor leültünk enni, már csak annyit oltott rám, hogy you are idiot. Visszaoltottam és nekiláttunk az ebédnek.

Más nyelvek tükrében

 2009.12.08. 20:30

A lengyel lánynak fonetika órára van egy prodzsektje, választaniuk kellett egy számukra ismeretlen nyelvet, hogy azon dolgozzanak egy kicsit. A kis balga a magyart választotta és ezzel engem. Azt gondoltam, hogy nem lehet probléma, a magyar nyelv egyszerű ilyen szempontból, kevés szabály, mivel az írásmód követi a kiejtést, vagy fordítva, nem is tudom már, de a lényeg, hogy azt egyikünk sem gondolta, hogy ilyen béna leszek példakeresésben. Eddig is tudtam, hogy szeretek a semmire alapozva kijelenteni dolgokat, de most bebizonyosodott, és semmi hasznomat sem vesszük így. Tanulságos lecke.

Amúgy szerinte a legszebb magyar szó (már azok közül amiket ismer) a tojás, ma ezt mondta. Pontosabban azt, hogy azt mondani, hogy tojás, olyan, mintha azt mondanád, I love you. Gurgulázva kezdtem kacagni. Pedig szerintem is szép a magyar nyelv. Ez a kedvencem. Persze lehet, hogy az is segít, hogy ez az egyetlen, amit általában teljesen megértek.

Az én negyvenkettőm

 2009.12.07. 18:26

Ma olyat tanultam, lehet Buddha leszek. El tudom hinni, eddig is sejtettem, és ha így nézem a dolgokat, sok minden értelmet nyer. Azért osztom meg így, válogatatlanul, mert azt képzelem, másnak is jó lehet, de nem akarom eldönteni, hogy kinek. Szóval az van, hogy tanítunk és tanulunk. Ez minden. Ezért futunk bele emberekbe. Van, hogy csak ők tanulnak, van, hogy csak mi. Van minden. De ez visz rendszert az egészbe. Ha a tanítás-tanulás véget ért, szétválnak útjaink. Ilyesformán a szerelem is csak akkor fáj, ha nem ismerjük be, hogy vége és nem vagyunk hajlandóak elengedni. De előfordulhat, hogy ezzel még vitatkozni fogok, majd akkor emlékeztessetek. Nagyon rosszul emlékszem régi dolgokra.

De most ettől vagyok lefagyva. Jó, hogy megtudtam. Remélem nem kell majd a lényeget késsel lehámozni a vallásról.

Címkék: okosság lájk

Fura álmok vol. 4

 2009.12.06. 12:38

...És a ribanc osztálytársam a gimiből nálunk volt, és hó esett és voltunk a korvintetőn is, de apa is jött, de mi tényleg a tetőn voltunk, mert ott is volt hó. És akkor mondták, hogy mi van már az ekszemmel, végzett-e már, mert akkor a ribanc osztálytársam menne hozzá aludni, mert nálunk többet nem alhat. És akkor felhívta, - nem is tudtam, hogy ismerik egymást, miért nem tudtam, hogy ismerik egymást? - és mondta az eksz hogy már végzett és lehet menni.

Ezen kívül megint kisgyerekkel álmodtam, most nem az enyém volt, lehet, hogy az unokaöcsém volt, de a taknyát törölgettem. Meg is nézem az Álmoskönyvben a kisgyerektakony címszót.

Amúgy rossz voltam, vagy Mikulás nem létetzik. Volt egy sejtésem, úgyhogy nem tettem ki a csizmámat. Azért kicsit szomorú ám.

 2009.12.05. 16:07

úgy szeretnék kergetőzni...!

Megint új dolgok felfedezésére hajtottam magam. Ma Krisnáról kutattam egy kicsit. Nagyon sok szép tana van neki is, és van, amivel tök egyetértek, meg bárcsak mértéktartó lennék és ne szeretném a húst, nem azért mert az vagyok, amit megeszem, vagy mert szegény bocik, hanem mert tegyük fel, hogy tényleg unalmas mindig a "rizs hussal".

Szóval ők sem szarral gurítanak, mindenre van kész válaszuk, ez valami csodálatos. Eddig csak a kajájukat ismertem Szigetről, ami jobban meghajt, mint három nap szilvapálinkázás, de legalább ingyér' van. Most pedig már tudom, hogy "a védikus megközelítés szerint az univerzum különböző régióiban másféleképpen telik az idő. Például a négy földi korszak együttes hosszának ezerszerese mindössze tizenkét órát tesz ki Brahmá, az univerzum „kivitelezőjének” életéből. Brahmá (a saját időszámítása szerint) száz évig él, halálakor az univerzum is megsemmisül. Ebből kiszámítható, hogy a földi időszámítás szerint az egész univerzum háromszáztizenegybillió-negyvenmilliárd éven keresztül létezik." Ekkora szám láttán fel kellett horkantanom a röhögéstől. Lehet, hogy igaz, köszi az infót. Ne fossatok 2012-től.

A másik dolog amit találtam és böki a csőrömet, az viszont nem fair. A mik a jelenlegi kor jellemzői kérdésre való válaszban pont azt találtam, amit sejtettem. Hogy elfordulunk a vallástól. Hogy nem szeretjük egymást. Hogy ez nem jó. "A jelenlegi korszak a Kali-yuga, amely négyszázharminckétezer év hosszúságú. Ebből eddig mindössze bő ötezer év telt el." A kor végére utáljuk meg egymást teljesen és fordulunk el a szentírástól végképp (nekem mindegy melyik szent írása), mert az elfordulás fokozatos. Ez azt jelenti, hogy bő ötezer évvel ezelőtt szerintük imádtunk még vmit, aztán egyre kevésbé, aztán kétezer éve jött Jézus, és felvirágzott a vallásosság néhánytíz évszázadra, ami nem is illik bele. Jól benézték, kéne valami körültekintőbb racionalizálás. Ez az egyik része.

A másik része a másik dolognak pedig az, hogy most, hogy mindenki utál mindenkit, legalábbis mivel háborúzunk ezt mondjuk, minden vallás azt mondja, hogy ez jellemző a korra. Nagy kaland. Ez olyan, mint a kisgyereknek azt mondani, hogy mivel most estél el és lezúztad a lábad, fájni fog. Tuti mindig ezt mondják, tuti ezt mondták bő ötezer évvel ezelőttnél korábban is. Tuti nem változik semmi.

Bárcsak tudnék hinni valamiben anélkül, hogy megkérdőjelezném.

 * for more info pls visit http://krisna.hu

Címkék: okosság krisna tudat

Első nyelvóra

 2009.12.05. 00:03

N: Heló!

F: Heló! Honnan jöttél?

N: Izlandról. És te?

F: Argentínából.

N: Hű! Az csodálatos! Akkor biztos tudsz salsázni!

F: Jó hogy!

N: Egyszer igazán elmehetnénk!

F: Persze hogy el!

N: Ez olyan jó, már 6 éve táncolok, de itt Párizsban még nem találtam partnert. Mikor érsz rá?

F: Mármint mire?

N: Hát elmenni salsázni!

F: ööö... Hát nem is tudom... Annyira nem tudok...

N: Az előbb azt mondtad, hogy tudsz.

F: Nem azt mondtam, hogy tudok, azt mondtam szeretem.

 

Címkék: lol

Lekváros nap

 2009.12.04. 17:28

Ma két üveg lekvárral is találkoztam a boltban. Az egyik gazdija nem volt túl óvatos és a pénztárnál valahogy elejtette. Imádom a teli üvegek törésének a hangját. Ez is jó volt, csodálatosat klaffant a földön, ahogy széttört.

A másik üveg egy nénié volt, ő előrelátóbbnak bizonyult. A kezében szorongatva közeledett a nagy benga biztiőr felé és odaérve megkérdezte, hogy kinyitná-e. A biztiőr elmosolyodott, és egy mozdulattal, erőlködés nélkül kinyitotta. Ennek a hangját is nagyon szeretem. A néni boldog volt, a biztiőr is, és mondta, hogy neki szolgált örömére, hogy segíthetett. (Lekvár. Connecting people. :))

mai idétlen szó: kvartó

 2009.12.03. 14:41

elkezdtem írni végre a mai beadandómat, nem lehet probléma. úgy tűnt, legalábbis. egy szó viszont kifogott rajtam. hiába magyar. "Más a helyzet azokat drámai műveket illetően, melyek nem vagy csak elenyésző számú szerzői utasítást tartalmaznak (mint a görög drámák korai szövegváltozatai vagy a Shakespeare-kvartók)". Sipi, mi az a sékszpírkvartó? Mivel nincs itt, gúgl. Csak ügyesen. Sék-szpííír.. kvar-tó. nna. "a többi Shakespeare-mű Kvartó-kiadásainak felbukkanásaival párhu..."... nemjó. Gúgl. Kvar-tó.. "Az alkalmazott hengerállvány általában reverzáló kvartó, esetleg univerzál állvány." Miiiicsoooodaa?? reverzáló kvartó? segítsééég! :)

* Ha ügyesen olvastam volna, előbb is észrevettem volna, hogy "Így születtek meg az egyes Shakespeare-darabok első kiadásai, amelyeket negyedrét alakú köteteikről kvartó kiadásként nevez a szakirodalom."

** A dolgozatot elküldtem (18:03) maradt idő másra is, a kvartó szó pedig nem került bele a dolgozatomba, pedig örülök, hogy megtanultam.

 

Mai random emlék

 2009.12.02. 13:41

Az jutott eszembe, amikor azt hiszem hatodikas voltam és osztálybuli volt, de a mellettünk lévő osztály is épp bulit tartott. És átjött az egyik fiú, az Ufó, hogy megkérdezze, járnék-e vele. Azt mondtam, hogy "nem", ráb*sztam az ajtót és visszamentem táncolni. Akkor még volt bennem tartás. :)

Persze idősebb volt nálam egy évvel és mondjuk két évvel később egy beszélgetésünk során beleszerettem, már nem is emlékszem miről volt szó, de ez mindenkivel előfordul néha. Lányokkal legalábbis biztosan. Akkor bezzeg már jártam volna vele, de neki csak a Juli kellett. Nem is tudom, hogy lett-e belőle valaha bármi. Gondolom nem.

Van, aki elmegy

 2009.11.30. 05:34

és van, aki hazajön. Zacskós csirkelevest főzök, a taxissal pedig a várható időjárásról beszélgettem. Azt mondta, Párizsban ritkán esik a hó. Franciának nézett ki, mondjuk, hogy páriszinak, de óvatos voltam, és rákérdeztem. Remélem hihetek neki. Újabb furcsa este.

Címkék: buli fura nagyon francia

Címkék

 2009.11.27. 20:10

Párizs csodálatos. Tegnap este nem engedtek be mnket egy helyre. A feka kidobó szerint, a Kata kínai és ezért nem engedett be minket. Juli szerint nem ez volt az elsődleges ok, hanem hogy kicsik vagyunk és részegek voltunk. Szóval kicsi részegek.

Persze aztán találtunk mást, ahol a pincérnő volt szerintünk részeg, vagy kokainista.

Címkék: buli nagyon francia

Szomorú fun fact

 2009.11.22. 16:56

A nevem hindiül tüskét jelent. Bájos.

Vasárnap

 2009.11.22. 12:31

Amikor otthon várom a vasárnapi ebédet és a rádióban a Harminc perc alatt a Föld körül megy. Na az király. És a netrádió is, éljen éljen! Csak itt nem lesz a végére ebéd :D

Címkék: lájk

Párhuzam

 2009.11.21. 09:12

Van, hogy feszít a rosszkedv és az egyetlen megoldás a sírás. Lehet sírós zenéket betenni, de van, hogy ez sem használ, mert túl nagy már az üresség. Ez pont olyan, mint mikor könyékig vagy már a szádban, de mégsem jön semmi.

Címkék: okosság

Van ami mindenhol egyforma

 2009.11.20. 22:50

Jean-Claude, mint a Van Damme, csak dél-afrikai kiadásban, megdönthetetlen bizonyítékkal rukkolt elő atekintetben, hogy van, ami kultúrafüggetlen. Ilyen az a tény, hogy rosszabb, ha van cigid és nincs tüzed, mint ennek a fordítottja.

süti beállítások módosítása