Emlékeztek a régi fajta lapos nyalókára? Piros tutira volt, meg sárga is, több színre nem emlékszem, de arra igen, hogy a sárga is néha narancssárga lett, mert szanaszét vágta az ember nyelvét, ahogy ettük. De ha rágondolok, még most is összefut a nyál a számban.

Amikor a rádióban meghallottam az ismerős hangzásvilágú dallamot, tudtam, hogy valami otthonit sikerült találnom. Csak kellemes mértékben kiszámítható és összességében számomra új, de biztos, hogy itt sem mainstream. Amikor pedig meghallottam a szöveget, ami valahogy úgy szólt, hogy "a magányos pázsit lelkéből fáradt sóhaj szakad fel", akkor biztossá váltam benne, hogy megtaláltam a helyi Kispált.