Olyan, mint ha el sem mentem volna. Mintha haza sem látogattam volna. Nem a rossz értelemben, persze, csak olyan, mintha álom lett volna. Annyi különbséggel, hogy kicsit valóságosabb.

A belgával minden oké, szövi a világmegváltó terveit, románcsávó még mindig depis, hajtja a csajt, aki szerintem nem is érdemes rá, de még mindig nem vallja be, indiai nincs itt, de üdvözletét küldi és holnap találkozom a lányokkal órán. Kíváncsi vagyok, milyen volt a lengyel lány karácsonya, merthogy velük volt a kínai lakótársa is. Érdekes. Remélem mentek éjféli misére. Majd ápdételek.

A gépen defelé majd' összefostam magam mert majdnem meghaltunk. (Minden a legnagyobb rendben volt, felhős volt az idő, de csak a felhők alatt, persze, mert fölötte napos.)

Beadandót kéne írnom, a múlt hétre. Asszem kicsit csúszok.

Megbuktam a túl könnyű irodalom szigorlaton, tudtam én, tudtam én, csak derülne ki, hogy hogyan kell átmenni, mert ettől megőrülök.

Megőrültem.

Amikor hazajöttem, az első dolgok között volt inni egy gólyaváras kávét. Emlékeimben tökéletes kávéként élt, nyilván a tejeskávé, nem a fekete, a kávé a tej és a tejhab tökéletes aránya és a kávé tökéletes íze, kevés mézzel, hogy értelmet adjak a méhek létének. Órák előtt, között és után a legjobb dolog, ami az egyetem közelében fellelhető. De akkor csalódnom kellett. Nem is volt olyan finom. Én jobbat csinálok.

Viszont ma, szigorlat után elmentem a nagy havazásban egy kávéért és megint ugyanolyan volt, mint régen. A kávé. Úgy látszik ez is olyan dolog, amiért meg kell dolgozni előbb. Megint bizonyítást nyert a tétel, hogy semmi sem jó, ami ingyen van.

Most az volt, hogy zh-t írtunk, és a szemét Labó 0,3-mast adott rá, pedig én tök jónak éreztem. Aztán újat írtunk, és arra is csak 0,7-est kaptam, ééérted, még csak nem is 1-est. És nem értettem és mérges voltam és igazságtalannak éreztem.

Aztán egy másik részben a Mán fogta a kezemet az öreg kezével és úgy sétáltunk. Aztán azért egy kicsivel később csak kihúzta a kezét a kezemből. Nem kell nagy álomfejtőnek lennem ahhoz, hogy rájöjjek, mit gondolok.

Tavaly szilveszterkor kétségbe voltam esve, hogy "Úristen, itt van 2010 és se férjem, se házam, se gyerekem, de még csak egy állásom sincs, menni kell osztálytalálkozóra és semmit sem tudok felmutatni!" Borzasztó érzés volt, megosztottam, és Linkóbalázs csak azt mondta, hogy semmi baj, mindnyájan voltunk már így, és kinevetett, aztán hozzátette, hogy reggel majd egész más színben látom a dolgokat. Nem értettem, ahogy azt sem, hogy hogy repülhetett így el az idő. Szörnyű. Aztán elmúlt az éjszaka és az alvás és a nappal és este lett és felkeltem, és kiderült, hogy csak 2009 van. Így nyertem tavaly egy évet, amit el sem vesztettem. Pedig kár lett volna kihagyni. Egyik nagy kedvenc lett, a zűrös kezdet után. Nehéz lesz überelni, de mindent túlélek.