A nevem hindiül tüskét jelent. Bájos.

Amikor otthon várom a vasárnapi ebédet és a rádióban a Harminc perc alatt a Föld körül megy. Na az király. És a netrádió is, éljen éljen! Csak itt nem lesz a végére ebéd :D

Van, hogy feszít a rosszkedv és az egyetlen megoldás a sírás. Lehet sírós zenéket betenni, de van, hogy ez sem használ, mert túl nagy már az üresség. Ez pont olyan, mint mikor könyékig vagy már a szádban, de mégsem jön semmi.

Jean-Claude, mint a Van Damme, csak dél-afrikai kiadásban, megdönthetetlen bizonyítékkal rukkolt elő atekintetben, hogy van, ami kultúrafüggetlen. Ilyen az a tény, hogy rosszabb, ha van cigid és nincs tüzed, mint ennek a fordítottja.

- Madame?

- ???

- Madame?

- Oui?

- Vous vous appelez comment?

- Kata. Pourquoi?

- Kata?

- Oui, c'est ca. Pourquoi?

- Vouz avez quel age?

- 22. Pourquoi?

- Parce que je vous trouve mignonne.*

*Mert édinek találom.

Dani mindig borjúhússal eszi, mert azt mondja, annak van íze. Én pont emiatt az íz miatt utálom. Nem szeretem, ha a húsnak állatíze van. Viszont mikor mulatság után hazafelé, és eszünk valami gíroszt, valahogy csak meg kell kóstolnom az övét is mindig. Itt borjúból kérem.

Mindenki ismeri, mindenki rühelli, mégis mindenki táncol rá, én is szingaléz vagyok. Klöb Mix volt a ma esti program, jobb híján. De legalább beszéltem csílei srákkal, ha nem volt túl részeg, akkor hozzá lesz bejelentve az egyik csajszi. Hazafelé bicikliztünk, nagyon holland, nagyon Párizs, mit is mondhatnék még róla. Vélib. Nagyon szabad.

Ezzel nem magamat győzködöm, hanem ez tény. Remek szokásokat vettem fel. Hogy csak egyet említsek a sok közül: rendszeresen eljárok futni. Ma is voltam, és ezzel összeált a rendszer: háromhetente egyszer járok. 

Meg kell kérdeznem a kdb elnököt, hogy papíron hadd lakjon nála az egyik lány, mert egyszerre csak egy látogatóm lehet. tök tré. És ő szemben lakik. De nem tudtam, hogy elnök úr, amikor megismertem. Igazából csak tegnap vettem észre egy plakáton az arcát. Úgyhogy csak mostantól számítok érdekembernek.

Az SH-s cuccokat olvasva a szívem szakad meg, hogy nem lehettem otthon. Meg hogy nem lehetek otthon. Tudom, hogy belülről ott is éppen ugyanilyen, csak kívülről más, de van egy-két dolog, ami már jó lenne, ha lenne. Persze csak neki kellene állni tanulni és kicsit pánikolok megint miatta, ez minden, de úgy szeretnék a saját nyelvemen a saját barátaimmal viccelkedni meg nevetgélni, komolykodáshoz nincs kedvem, de még abba is belemennék. Annyi minden érdekel, hogy mi folyik otthon, mégsem keresek fel senkit, hogy megkérdezzem, mi van, mert az nem ugyanaz. Nem csak az infó kell és nem csak a kontakt. Nem is tudom. És mindezek miatt folyamatos lelkiismeretfurdalásom van. Az nem igaz, hogy ne szeretnék itt lenni, vagy hogy ne használnám ki a város adta lehetőségeket, mert dehogyisnem, vérmérsékletemnek megfelelően ugyan, de kiveszem a részem Párizsból és a multikultiból. (Például egy csomó újféle sört ismertem meg, nekem mégis a szaros Soproni hiányzik. De abból sem a nyolkilencvenhatos, mer azegy szar, de erre is csak halványan emlékszem. Ezenkívül mindig máshova megyek. De ez is inkább zavar, mint felvillanyoz. Én szeretem az állandóságot, eddig is tudtam, most sem változott meg a véleményem, kevéssé meglepő.) Talán csak túl öreg vagyok az Erazmuszmókához, 16 évesen kellett volna jönnöm, vagy max 18, ahogy akartam is akkor világgá menni, hajóra, mert meg volt szakadva a szívem és menekülni akartam. Most nincs mi elől menekülnöm, illetve ami elől menekülnék, azt megtehetem otthon is, ahhoz nincs szükség távolságra.Lelkiismifurdi lelkiismifurdi... És még csak azt sem merem megígérni magamnak, hogy ha hazamegyek, jobban fogom értékelni, ami otthon vár, mert nem változom. Vén kecske vagyok mán. Meg aztán nem változom, tehát régen sem változtam, tehát nem azért van, mert vén kecske vagyok, ez csak a mentegetőzés része. Önsajnálat rulez.

Fene jó dolgomban azt sem tudom már, hogy min ne nyavalyogjak.

Ma éjjel pedig azt álmodtam, hogy letört a szemfogam vége és fáj ha odanyalok a helyére. Eléggé oltás volt, tekintve, hogy utálom a fogorvososdit és itt Párizsban azt sem tudom mit kéne tenni, plusz drága is lenne. Lehet el kéne adnom a szobámat, hogy fizetni tudjak. A figyelmemet még az sem terelte el teljesen a fájdalomról, hogy mindeközben akciófilm volt és tök klafa képek voltak, repültem Superwomannel meg minden. Hátrafelé lőtt előrefelé repülés közben és azon tűnődtem, hogy ez mennyire durván nehéz lehet célzás szempontjából, úgyhogy én meg sem próbálom, csak repültem egy kicsit háttal előrefelé, de még akkor is féltem, hogy nekicsapódom egy hídlábnak a kanyon fölött.

Nagyjából itt tartott a történet, amikor kopogásra ébredtem. Takinéni. Akarok-e új ágyneműt. Ennyi izgalom után? Akartam hát.

Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy nem eksönfilmre aludtam el, hanem Penguins of Madagascarra. De valószínűleg az is ihletül szolgált az álmomhoz. Az, hogy a fogam letörik, pedig semmiség ahhoz képest, amikor az összes kihullik.

Lassan két hónapja nem ettem, mert itt nincs mikrópopkorn. Azazhogy van, csak cukros, az meg kit érdekel, még nagyiba' se jó az olyan. De ma, ma találtam. Ahogy hallgattam a pattogást a mikróban, annyi nyálam termelődött, hogy a folyosót fel lehetett volna mosni vele.