Kíváncsian várom az esetleges foly(t)atást. :)

Ma a Montmartre-on voltunk, ide el foglak vinni titeket is. Kicsi macskaköves utcák kávézókkal, palacsintázókkal és éttermekkel. Este nagyon hangulatos ott sétálni, de délután meg utcazenészek szórakoztatják a jónépet.

A Sacré Coeur templom elé ültünk le, és egyszercsak megjelent egy feka Tasz és elkezdett gitározni. Mindenfélét játszott, és szép volt, a hangja is, ültünk, beszélgettünk és néha énekeltünk. Bob Marleytól Maroon 5-ig tényleg volt minden, ami jó. Mellénk került egy totál benyomott arc sörrel és volt nála egy sodort cigi, ami nem meglepő, mert itt sokan tekerik maguknak a szívni valót, de mikor rágyújtott, kiszagoltuk, hogy ez bizony hasis. Keményen nyomta a fószer, három után beszélni nem tudott, de előtte még elmondta, hogy a feka Tasz amúgy a helyi tömegközlekedési vállalatnál dolgozik (helyi BKV-s). Kár érte kicsit, de lehet, hogy jobb is így, mert úgy tűnt, ő erre termett, hogy a tőle fél méterre ülő közönséget szórakoztassa. Ha híres lenne, szerintem rászokna a keménydrogokra.

Mikor besötétedett és a zenészek elmentek, mi is útnak indultunk és benéztünk a galériákkal és rajzolókkal teli utcákba, ettünk kötelező nutellás palacsintát, és bekukkantottunk abba az étterembe is, ahova a festők azért jártak, hogy papírra vessék a burzsoáziát.

Hazafelé kivételesen nem tévedtünk el.

Napok óta tervezgetem, hogy mosni fogok. Nem olyan egyszerű a helyzet, idegen ország idegen emberekkel és idegen szokásokkal, idegen mosógépekkel és idegen mosószerekkel. Nem akartam elsietni a dolgot. Azt, hogy hol vannak a mosógépek, az érkezésem óta tudom, mert a kedves feka portás elmutogatta, de egészen tegnapig nem merészkedtem oda. Mosószerem egy hete van, és öblítőm - legalábbis azt hiszem, hogy az - 3 napja. Egy szárítót is kölcsönkértem a belgától, ami akkora, hogy 5 póló fér rá. Lényeg, tegnapra minden összeállt.

A mosás ára 3,5 euró. Az A/4-es méretű, az instrukciókat tartalmazó papíron szerepelt ez is nyomtatott betűkkel, sok más nem nyomtatott betűs felirat között, mint például "minek emeltétek meg az árat, a kurva anyátok", "ez egy rablás", "különbenis az automata megeszi a pénzt", "szarzsákok" és végül "na, azért ilyen csúnyán nem kéne beszélni". Ennyi infó után kicsit aggódtam, de mivel nem volt apróm, még egy nappal eltolhattam a mosást. (Igen, ma már ffi alsót viselek, de ez is saját.)

Szóval ma vettem egy Cosmót, fransziát, amit nem fogok tudni elolvasni, de kellett az apró. Már tényleg minden kész volt. A rendszer az, hogy nincs rendszer. Három mosógép, négy program (forró, meleg, langyos, hideg). A langyos mellett döntöttem, öntöttem minden lukba vmi mosószert és fél óra múlva kész is volt. Persze lekéstem, de az én zacsimba pakolták ki a cuccaimat. Kicsit fura, hogy a fehérneműmet idegen kezek fogdosták, de hé, kivel nem fordult még elő?

A miniatűr szárítóra nem volt szükség, mert van szárítógép is. Ugyan abból csak kettő, nem tudom milyen megfontolásból, de ez valami egészen zseniális. Optimális esetben 1 óra alatt visszakerülhetnének a ruhák a szekrénybe. Az automaták léte úgy érzem kicsit előmozdította a kultúrális sokkhatás elmúlását. A nyugat jó. Ha nagy leszek, nekem is kell szárítógép. Utálok teregetni.

Vettem egy üveg bort.

A tegnapot megúsztam emberek nélkül, mert már szükségem volt egy kicsit magamra. Ma viszont be kellett mennem az egyetemre, hogy megbeszéljük, melyik órákat is szeretném elvégezni.

Mivel nem keltem időben, a délelőtti nyitvatartásra nem értem volna oda, a délutánira meg várni kellett, elmentem körülnézni egy bevásárlóközpontban. Szerencsére nem vettem semmi nem fontosat, viszont ittam Starbucks tejeskávét háromésfél euróért. Annyira nem volt jó, de éhes voltam, és jobb volt, mint egy szépen kinéző randomszendvics. Azt fedeztem fel, hogy itt, ami kaja jól néz ki, az egyáltalán nem jó ízű. Erre még visszatérek.

Szóval eltelt az idő és bementem egyetemre, ahol mondta a külföldi kapcsolatos néni, hogy nem kellett volna, jövő héten menjek be azokra az órákra amik érdekesnek tűnnek, és utána döntsek. Ilyesformán felszabadult a délutánom. Mivel várost nézni nem szeretek és moziba meg volt kedvem menni, mégiscsak felhívtam a belgát, hátha van kedve. Persze hogy volt. Tegnap egész nap aggódott értem, hogy mi lehet. Elromlott az internetem. Gondolta. Hát igen.

A filmet én választottam, az idei Woody Allen, Whatever works. És igaza is van. Nagyon ült a film, lövésem sem volt, miről fog szólni, de nagyon betalált. Ült mellettem a belga és attól tartottam, hogy ő is rájön, de igazából nem érdekes annyira.

Holnap megyünk mulatni végre. Már alig várom. Mint ahogy azt is, hogy beinduljon az élet a koliban, mert még semmi sincsen. Rengeteg ember, de bulik még nem, el sem kezdődött a tanév egy csomó helyen. Van, ahol még a következő hét is nyár. Itt rövidebb a félév, mint otthon. Rohadt csigazabálók.

Megtaláltam az itteni Profit. Az igazság az, hogy nem sokban hasonlít, de be kell érnem vele. Nem olcsó, hanem drága, nem kicsi a választék, hanem nagy, nem kevés édesség van benne, hanem sok, viszont ugyanolyan közel van.

Mivel csak zsepiért ugrottam át, fél órán át válogattam a különféle csokik és sütik között. Sikerült egy hatospack Lioncsokival, hatospack csokis müzliszelettel és némi csokidarabos csokiskeksszel hazatérni, persze a zsepit sem felejtettem el. Valami készülődik.

Tegnap a Louvre volt terítéken. Találkoztunk az algír orosszal, amikor épp a belgával beszélgettem, és mondta, hogy még fel kell szednünk a svédet, és mindjárt csatlakozik a német szudáni. El is mentünk a norvégért, ahol csatlakozott hozzánk a francia. Ilyen felállásban indultunk el a Louvre-ba. A norvég meg én voltunk az egyetlenek akik már voltak :)

Amint odaértünk a híres üvegpiramishoz, az algír orosz felvette a japán attitűdöt és nekiállt kattogtatni. Volt ott minden, álló péniszű kis szobrocska, kicsi péniszű szobrocska, öreg perverz bácsi, meg persze kötelező Mona Lisa és milói Vénusz. Mivel Jour de la Patrimoine volt, ingyen voltak a múzeumok, legalábbis a francia így tudta. Más kérdés, hogy nekem máskor is, mert az EU-ból jöttem és nem vagyok 26. Azt hittem, hogy ez a kitétel minden fiatalnak kedvez, de kifelejtettem a számításból Norvégiát is meg Algériát is, úgyhogy a norvég oda nem figyeléssel, az algír pedig kis jóindulattal jutott csak be ingyen.

Ami a Jour de la Patrimoine-t illeti, megkérdeztük a franciát, hogy mi is ez voltaképpen. Az algír elmagyarázta, hogy ezen a napon ünneplik és terjesztik a kultúrát, a francia pedig megvonta a vállát és azt mondta, hogy ez az, amikor nem kell fizetni a belépőkért. Végülis ez a lényeg, nem? :)

Három és fél óra tömény kultúrálódás (péniszes szobrokon való röhögcsélés) után eldöntöttük, hogy megérdemlünk némi vacsorát. Mivel senki nem ismert semmit a környéken a keresgélés vége az lett, hogy egy McDonálc gyorsétteremben ettünk. Annyira nem voltam tökös, hogy franciául kérjem a kaját, de mire a csaj visszaért vele, elfelejtette, hogy külföldi voltam, és fizetni már franciául kellett. Hatan bepréselődtünk négy helyre, aztán nem történt semmi különös azon kívül, ami ilyen esetekben történni szokott.

Az estét a belgával, a franciával és az algír orosszal töltöttem. Csalódás volt bizonyos tekintetben. Mindegyik vett egy sört és amikor meglátták a 2 sörömet, elkezdtek húzni és én majdnem elszégyelltem magam. A francia aztán előadott egy történetet arról, hogy milyen férián volt egy isten háta mögötti helyen, ahol annyit ivott, hogy összetörte az autóját, de már nem tudtam igazán komolyan venni. Amúgy jó arc, megtanított minket - szóban - tüzet gyújtani egy botocska és sok gyors húzogatás révén. Nem kis örömünkre szolgált az előadás.

Ma végre megtaláltam az egyetemet. Ezelőtt kétszer próbáltam, két különböző címen, az egyik más, a másik nincs rajta a térképen. Már azt hittem, hogy csak fikció, kitalálták, hogy az állam adjon pénzt, de tényleg létezik. Viszont a helyzet kicsit visszásan sült el, mert kiderült, hogy én vagyok kitalálmány. Nem létezem. Senki sem szólt nekik, hogy jövök. Bizarr. A nő először gonosz volt, aztán jött egy férfi, aki bedobta a tanszékvezetőm nevét, erre mosolyogtam és bólogattam, ettől kicsit enyhült a légkör, de még mindig két oldalról záporoztak rám a kérdések. Végül a nő úgy döntött, hogy nem lesz tovább gonosz, és azt mondta, "ja nem azér', felveszem az egyetemre, holnap reggel 10-re jöjjön vissza." Értetlenül állok a helyzet előtt, de már nem tök tanácstalanul. Holnap reggel 10-kor minden kiderül.

Megnéztük a luxemburgi kertet is ma, és még egy legendának sikerült ezzel a végére járnom. Mindig is úgy gondoltam, hogy a parkokban pétanque-ot játszó öregemberek csak tankönyves kultúraterjesztő fogásként léteznek, mint a tejcsárda tehénfejő fapapucsos holland asszonyok. Tévedtem, a legenda valóra vált, az öregek tényleg ezt nyomják itt a pirospaprika helyett.

Az idő szép, napsütéses, őszies, de csapadékmentes. Nagyon vágyom fagyizni két napja és sörözni pedig amióta csak nem söröztem, túl régóta. Csütörtökönként van Erasmus party a Montparnasse-on, állítólag oda kell menni, állítólag jó, érdekel is tényleg... az is érdekel, hogy milyen féktelenül mulat az, aki nem tudja mit jelent az, hogy sörözni.