Ma megint kopogásra keltem, ma sem kiáltottam ki, hogy "igen", sőt, ma még egy "jövök"-kel is megpróbálkoztam, mielőtt bejött volna az ürge, mondjuk, hogy már rajtam volt a nadrágom. Mondjuk, hogy azért volt, mert az "én jövök" és a "te jössz" franciában nem túl jól megkülönböztethető fonémák. Úgyhogy mondta, hogy csak ablakot jött tisztítani, amit elhittem neki, mert kiírták, hogy szerdától ez lesz a program. Két percet hazudott, én meg itt várom pizsamapólóban és a tegnapi farmernadrágban, mert nem merek elkezdeni átöltözni. Ennek a fószernak varázslatos képessége van, legalábbis úgy tűnik, olyasmi mint Rubené: akkor jön, mikor mutogatom magam.

El is bizonytalanodtam. Ha nem is kettő percet mondott, hanem tizet (mert felőlem ez is lehet) akkor még lenne egy kis időm. Mindenesetre korán van (tudom, hogy fél 11 semelyik unierzumban nem nevezhető koránnak, se este, se reggel), viszont keveset aludtam, úgyhogy szó szerint remegek, de jó, hogy nem alszom át a napot. Elmegyek és keresek valami zacskóslevest a nagy boltban. Amúgy rájöttem, hogy a franciák miért nem esznek levest: azért, mert - legalábbis a zacskóslevesek íze alapján - nem tudnak jó levest készíteni. Ha otthon is ilyen szar lenne a leves, most nem hiányozna. Csak azt nem tudom, hogy akkor honnan jön az átkozottul jó francia hagymaleves.

Végülis egy órát vártam, hogy visszajöjjön a fószer, mielőtt elindultam boltba, étlen, szomjan. Végülis nem jött. Végülis hazaértem és nem járt itt azóta sem. Végülis csak az én ablakom maradt koszos.